Budapesti Honismereti Társaság

KERTVÁROSI IDŐUTAZÁSOK

Csodálkozzunk rá együtt a főváros szépségeire! Ady-lakás, Víziváros, Schiffer-villa, szovjet laktanyák, a sorozatgyilkos, mátyásföldi villák, Vác… Immár 25. éve várjuk az élményekre vágyókat hétvégi városnézéseinkre és hétköznapokon sétás-tárlatvezetéses kiállításjáró programjainkra, mintegy 40 féle programra, évszakonként több újdonsággal. Érdemes minimum egy héttel korábban jelentkezni, de van, ami hamarabb betelik. Jelentkezés után küldjük az indulási helyszínt és a számlaszámot, amire a részvételi díj előre utalandó (vagy bankban befizetendő).

 

Milyen ÚJDONSÁGOKAT kínálunk?

Az Ady-lakásmúzeumban interaktív vezetés vár. A Paulheim-Weninger családi villa magánépület, ahová most bejuthatunk, de nem biztos, hogy ismételni tudjuk. A cinkotai zsidó polgárokról emlékezünk meg a botlatókövek elhelyezése utáni sétán. Busszal fedezzük fel a 16. kerület természeti szépségeit – erre a túrára helyieket várunk. Vácra hétvégén és hétköznap is megyünk, hogy mindenkinek kedvére tegyünk.

Az iskolai őszi szünetet szeretnénk megkönnyíteni a gyerekeknek, kamaszoknak is könnyen befogadható sétákkal 3 napon át: a Caprera-patak mentén, a Naplás-tónál és Szilas-pataknál, valamit a mátyásföldi szobrokat bejáró vezetésekkel.

 

Érdemes jelentkezni azokra a sétákra is, amelyeknél az áll, hogy: Az időpont szervezés alatt! Általában a jelzett időpontban tartjuk a sétát, de ha változás van, emailben jelezzük.

Jelenleg több programnál a fogadó épület vagy személy még nem tudott végleges választ adni, ezért köszönöm a türelmet!

 

Specialitásunk a 8 FÉLE MÁTYÁSFÖLDI séta a villanegyed kutatójának vezetésével. 4 útvonalon és 4 féle tematikával járjuk be a villanegyedet, ezek a számozott séták. Van még zenés esti séta, bálterembejárás, katonai és művészeti témájú sétánk is itt. A leírásban olvasható, mi a különbség köztük, és telefonon is mesélünk róluk, hogy könnyebben lehessen választani. Magánsétaként is megrendelhetők.

**********************************

SÉTANAPTÁR 2025. ŐSZ

**********************************

Ha két árat lát, az alacsonyabb a nyugdíjas/diák ár! Ha egyet, akkor egységes az ár, ha hármat, akkor van 70 év feletti kedvezmény is (a legolcsóbb ár). 16. kerületi iskolában dolgozó pedagógusoknak és 10 év alattiaknak a 16. kerületi hétvégi séták ingyenesek.

Kék = hétköznap Zöld = hétvége vagy ünnepnap

 

09.24. szerda 13.30 ADY és a szerelem: LAKÁSMÚZEUM, interaktív vezetéssel

Rövid sétát teszünk a Ferenciek tere környékén, majd az Ady lakásmúzeumban, ahol Csinszkával töltötte utolsó hónapjait a költő, az eredeti bútorok, tárgyak közt interaktív, gondolatébresztő vezetésen veszünk részt. (2300-2900-3500 Ft) Jelentkezés 09.22-ig!

 

09.29. hétfő 10.00 vagy okt. 3. SCHIFFER-VILLA és Epreskert

Andrássy úti séta, Schiffer-villa bejárás. A szecesszió gyöngyszeme, Róth Miksa üvegablakokkal, Zsolnay díszekkel, pénzügyőr múzeum, Epreskert: képzőművészet szabadtéren. Pallavicini palota. (1900-2900 Ft) Jelentkezés 09.22-ig! Időpont szervezés alatt!

 

10.02. csütörtök 10.00 VÍZIVÁROS: ékszerdoboz a budai vár alatt

…bemegyünk a Toldy Gimnáziumba és a Szilágyi Dezső téri református templomba. A Víziváros hangulatos utcácskáival, barokk házaival, lépcsősoraival és a dunai panorámával elvarázsol. Útba ejtjük a fentieken túl a Batthyány tér látványosságait, a Casanova-házat, a Toldy lépcsőt, a látványos Hunfalvy-házat, a Budai Vigadót, templomokat, Kolodko miniszobrokat… Sokat lépcsőzünk! (3400 Ft) Jelentkezés 09.25-ig!

 

10.04. szombat 11.00 MÁTYÁSFÖLD LEGSZEBB VILLÁI (II.) villábejárásokkal

Mátyásföld keleti részén, a Huszár utca környékén bóklászunk a századfordulós villák között, és az elitről mesélünk. Érintjük a pihenőparkot, az Erzsébet-ligetet és Russell Crowe luxusvilláját is. Bemegyünk a Steinschneider-villába és várhatóan a Lingel-villába is. (1900-2900 Ft) Jelentkezés 09.27-ig!

 

10.05. vasárnap 14.00 SZOVJET LAKTANYÁK Mátyásföldön, bunkerbejárással

A 16. kerületben 3 szovjet laktanya működött 1956 és 1991 között. Mi emlékeztet ma ezeken a helyszíneken a katonai múltra? Mátyásföldön a legénységi laktanyát és a főparancsnokság területét járjuk be. Kuriózum, hogy egy titkos bunkerbe is bejutunk! Kísér a témát feldolgozó „Minden jót, elvtársak!” c. könyv egyik szerzője. (1900-2900 Ft) Jelentkezés 09.28-ig!

 

10.11. szombat 14.00 NYOMOZÁS az első magyar SOROZATGYILKOS után

…a tetthelyen, Cinkotán, kóborlással a liános, bezárt öregtemetőben. A bádogos és a hordóba zárt szerelmek. Bő száz éve történt. Közben találkozunk Petőfi szellemével, hazafi grófnővel, ódon árvaházzal, és megpihenünk egy parasztportán, Pesten. 12 éven felülieknek! (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.04-ig!

 

10.12. vasárnap 9.00-17.00 VÁC, a barokk csoda – séta, püspöki palota, múzeumok

Városnézés helyi mindentudóval, barokk főtér, diadalív, Duna-part, Kolodko. Püspöki palota bejárással, múzeumlátogatásokkal: múmiák, várostörténet, Sajdik-karikatúrák… Aki szeretne, együtt ebédelhet velünk a PüspökVác étteremben, előre megrendeljük. Közös félórás vonatos utazás oda-vissza.

(Részvételi díj 3800 Ft + belépők: felnőtt 5500 Ft, diák/nyugdíjas 3300 Ft, 70 év felett 2200 Ft + opció kétfogásos ebéd: 2600 Ftorjaleves, cordon bleu, aszalt paradicsomos rizs) Jelentkezés 10.03-ig!

 

10.13.hétfő 13.30 PAULHEIM-WENINGER CSALÁDI VILLA az Erzsébetvárosban

A Mátyásföldet (is) felépítő Paulheim-család egyik ágának gondosan karbantartott villáját járjuk be az Erzsébetvárosban. Elképesztő érdekességeket hallunk a múlt századforduló építési vállalkozóinak életéről. Séta a „Paulheim-negyedben” a Keleti pályaudvar mellett. Az időpont szervezés alatt, lehetséges, hogy nov. 16-án tartjuk. (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.06-ig!

 

10.15. szerda 13.30 A BUDAI VÁR régi-új palotái és titkos kertjei

A középkortól a XXI. századig sétálunk, a vár egyik végétől a másikig. Szépség, színek, árnyak, vágyak. A polgárváros ikonikus helyei előtt rácsodálkozunk a visszaépített palotákra, pénzügyminisztériumra, honvéd főparancsnokságra, a semmiből újjáteremtett Lovardára, Főőrségre – és megismerjük mindezek hátterét. Benézünk Amerigo Tot műtermébe és titkos kertjébe is. (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.08-ig!

 

10.16. csütörtök 10.00 ÚJPEST, AMI NEM PANEL

Ahová bemegyünk: szecessziós városháza, grandiózus piac-kultúrtér, látványos zsinagóga. Amiről mesélünk: Károlyi grófok, zsidó kereskedők, iparosok, feltalálók… (3400 Ft) Jelentkezés10.09-ig!

 

10.17. péntek 14.30 ZSIDÓ emlékek Cinkotán, és botlatókő elhelyezés

Ünnepélyes keretek közt 4 botlatókövet helyeznek el az áldozatok egykori lakhelye előtt dr. Goldberger Tamás, a helyi zsidóság kutatójának szervezésében. Majd séta indul, melyen kereskedő, iparos, focista történetein át mutatjuk be Cinkota felvirágoztatóit. Végigsétálunk a „falu” két főutcáján, és megnézzük, hol állt a zsinagóga, a húscsarnok, a zsidó iskola és a neves családok üzletei.

A sétaprogram a Mazsike Nagy-Budapest 75 Sétafesztiváljának részeként ingyenes, ám regisztrációhoz kötött! Jelentkezés10.10-ig!

 

10.18. szombat 14.00 MÁTYÁSFÖLD LEGSZEBB VILLÁI (I.) templom- és villabejárással

A Pilóta utca és környéke évszázados platánfái és védett villák közt sétálunk, a telep nyugati részén. Történeteken át bepillantunk a hajdani „luxuslakópark” életébe. Belülről is megcsodáljuk a nyaralótelep katolikus templomát és – ha a felújítás lehetővé teszi – a századfordulós Kartal-villát, mely eredeti állapotában áll ma is. Kívülről gyönyörködünk a látványosan felújított szecessziós Dozzi-villában. Munkanap! (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.11-ig!

 

10.19. vasárnap 14.00 ZÖLDKALAND: BUSZOS TEKERGÉS a Kertvárosban

Ismerd meg a 16. kerület legszebb és rejtett zöld területeit is, a Naplás-tótól a Szitakötő-parkig. Többször kiszállunk, mesélünk a területek értékeiről, és megóvásuk lehetőségeiről.

A Greenkubátorral közös program, melyre elsősorban 16. kerületieket várunk. Jelentkezéskor kérjük a lakcímet! A maradék helyekre tudunk fogadni kerületen kívülieket. (Regisztrációs díj: 1000 Ft) Jelentkezés10.10-ig!

 

10.20. hétfő 13.30 SZÍNÉSZMÚZEUM – villaséta Bajor Gizivel pincétől manzárdig

…ahogy a hétköznapi látogató nem láthatja, Bajor Gizi történeteivel, színész sztorikkal, filmrészletekkel.

Kiegészítése a 11.17-i Primadonnacsata. (3400 Ft) Jelentkezés10.13-ig!

 

10.21. kedd 9.00-17.00 VÁC, a barokk csoda – séta, püspöki palota, múzeumok

Részletek a 10.12-i sétánál. Az ebédről később tudunk tájékoztatást adni. Jelentkezés10.12-ig!

 

10.27. hétfő 13.30 A CAPRERA-FORRÁSTÓL a Csobaj-bányáig – könnyű természetséta Pesten

Séta Cinkotán, a festői szépségű kis patak mentén, egészen a forrásig, az enyészet parkjává vált bezárt strandon, és a külszíni Csobaj-bányában. Indulási helyszín az Örs vezér téri metrótól HÉV-vel 13 perc. Őszi szünet! Gyerekeknek is! 10 év alatt ingyenes! (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.20-ig!

 

10.28. kedd 13.30 MŰVÉSZEK, MÚZSÁK, MÁTYÁSFÖLD: szoborséta

Szobrok és alkotók különös történeteit hallgatva fedezzük fel a villanegyed szobrait és emlékműveit, Beni, a hűséges ebtől az itt felejtett munkásokig. Őszi szünet! Gyerekeknek is! 10 év alatt ingyenes! (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.21-ig!

 

10.29. szerda 13.30 NAPLÁS-TÓ KILÁTÓVAL, Szilas-patak menti könnyű természetséta Pesten

A Naplás-tavi „ferde toronyhoz” túrázunk a Szilas-patak menti „promenádon”, változatos, sokszínű tájon haladunk. A főváros legnagyobb tavánál és az új, impozáns kilátónál is mesélünk. Sík terepen, kb. 7 km, több megállással. Indulási helyszín az Örs vezér téri metrótól HÉV-vel 11 perc. Őszi szünet! Gyerekeknek is! 10 év alatt ingyenes! (1900-2900 Ft) Jelentkezés10.22-ig!

 

11.17. hétfő 13.30 SZÍNÉSZMÚZEUM PRIMADONNACSATÁVAL

Harc a kulisszák mögött a főszerepért, a rang megtartásáért. Meghökkentő és tanulságos históriák a 20. század színi világából Fedák Sáritól Honthy Hannáig. Vetítés és tárlatvezetés az állandó kiállításon. Kiegészítése az 10.20-i Villaséta! (3400 Ft) Jelentkezés11.10-ig!

***********************************

TOVÁBBI VÁROSNÉZÉSEK

***********************************

***Őszi tervek: SZERVEZÉS ALATT:

***ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ÉS VÁR-séta, épület- és raktársétával, középkori kincsekkel.

***RÓTH MIKSA EMLÉKHÁZ épületbejárás

***WEKERLEtelep: „mézeskalácsházak” és Kós Károly

***SIPEKI-VILLA bejárás és Városliget

***MÁTYÁSFÖLDI REPTÉR és Rákos-patak – könnyű természetséta Pudapesten.

***A MAGYAR PÉRE-LACHAISE: Fiumei temető, mauzóleumokkal (Batthyány, Kossuth)

***FÓT, AZ ISMERETLEN GYÖNGYSZEM: kastéllyal, templommal, gyerekvárossal.

***IKARUS, TE CSODÁS!

 

*** ÚJDONSÁGOK tavasszal, szervezés alatt:

***A Hősök tere eltűnt HABSBURG-SZOBRAI nyomában

***ÓBUDAI TEMETŐK, ZSIDÓ TÖRTÉNETEK, KÁPOLNÁK: séták Végső István történésszel

***SZENTENDRE MUKIKKAL, közlekedési múzeum

***KERTVÁROSI MESEÖSVÉNY helyi legendákkal, anekdotákkal GYEREKEKNEK

 

Az alábbi sétákat évek óta tartjuk, egy részük magánsétaként is kérhető.

*** HÉTVÉGÉN

***MÁTYÁSFÖLD LEGSZEBB VILLÁI (III.), a középső részen, „Mátyásföld szívében”

***MÁTYÁSFÖLD LEGSZEBB VILLÁI (IV.) Törley-műteremlátogatással A (II.) séta rövidebb verziója.

***BÁLOZÓ MÁTYÁSFÖLD

***SZOVJET LAKTANYA és barakknegyed Sashalmon

***KASTÉLYTÓL KILÁTÓIG: Nagyiccétől Sashalomig

***ÁRPÁDFÖLD: temető, turul, természet

***ZSIDÓ EMLÉKEK Szentmihályon, öregtemetővel

***KERTVÁROSI KINCSKERESŐ BRINGATÚRÁK

 

*** HÉTKÖZNAPOKON SÉTÁS-TÁRLATVEZETÉSES KIÁLLÍTÁSJÁRÓ

***BÁLINT GAZDA KERTJEI

***HOLDVILÁGOS ZENÉS ESTI SÉTA Mátyásföldön

***HOLDVILÁGOS SÉTA a pesti KILÁTÓHOZ Sashalmon

 

*** EGÉSZNAPOS VÁROSLÁTOGATÁSOK

***VERESEGYHÁZ, a rekordok városa: Medveotthon, tavak, nagypiac, kis múzeum, kerek templom

***FÓT, AZ ISMERETLEN GYÖNGYSZEM Károlyi-kastély, gyerekváros, ősfás park tóval, Ybl-féle négytornyos templom.

*******************************************

MI A KERTVÁROSI IDŐUTAZÁS?

*******************************************

Városnéző séták, bringás és buszos túrák Kertvárosi Időutazóval a 16. kerületben, más fővárosi, kevéssé ismert helyeken, és a környező kisvárosokban. Hétvégeken városnézéseket tartunk épületbejárásokkal, 2,5-3 órában, főként a 16. kerületben. Hétköznapokon múzeumi tárlatvezetésekkel színesítjük a palettát, sétákkal körítve a főváros más részein. Minden évben több újdonságot kínálunk és ismételjük az elmúlt két évtized kedvelt városnézéseit. 2001 óta több mint 25.000-en vettek részt Kertvárosi Időutazásokon, ahol Benedek Ágnes helytörténész és szakértő vendégei színes történetei segítik az időutazást a múltba.

*******************

JELENTKEZÉS

*******************

Ha valamelyik program felkeltette figyelmét, érdeklődjön tartalmáról, időpontjáról és jelentkezzen emailben! Adja meg telefonszámát is! Ekkor küldjük a BKV-val könnyen megközelíthető indulási helyszínt, tudnivalókat és a számlaszámot. Minden esetben előzetes jelentkezés és utalás szükséges!

EMAIL-címünk: kertvarosiidoutazo@gmail.com Információ: 20/9310-800

***********************

RÉSZVÉTELI DÍJ

***********************

ELŐRE UTALANDÓ vagy bankban befizethető (ATM automatában ingyenes), séta előtt lehetőleg min. 4 nappal (van, amikor korábban).

*** Ha két árat lát, az 1. a nyugdíjas/diák ár, ha három árat, akkor van 70 év feletti kedvezmény, egy árnál egységes a díj.

*** Alapáras séták (2-3 óra): felnőtt 2900 Ft, diák, nyugdíjas 1900 Ft.

*** Tárlatvezetés+séta hétköznapokon: 1900 Ft-tól (plusz díj lehet belépő- és tárlatvezetési díjtól függően, amit jelzünk).

*** Magánséták: 25.000 Ft-tól (irányár)

*** 16. kerületben dolgozó pedagógusoknak ingyenesek a 16. kerületi séták.

*** A sétákat 6 ÉVEN FELÜLIEKNEK ajánljuk (a Caprera sétát kisebbeknek is). 10 éves korig a hétvégi alapáras séták nagy része ingyenes.

**********************

HASZNOS INFÓK

**********************

*** A séták általában 3 ÓRÁSAK, a városlátogatások fél-egésznaposak. Az ettől eltérőt jelezzük.

*** ESŐS, borús időben is indulunk! Kivéve a természetsétákat, ám ott is előre utalandó a díj, amit visszautalunk, ha elmarad a program.

*** LEMONDÁS: Ha 4 nappal korábban lemondja a programot, akkor visszautaljuk a befizetést vagy felhasználható más sétán. 4 napon belüli lemondás esetén nincs erre mód. A váci kirándulás esetén 7 nappal korábban tudja lemondani a programot.

*** A városnézések diákok, csoportok, társaságok számára más időpontokban is kérhetők.

Hétköznap és hétvégén is. Pl. a mátyásföldi villanegyed felfedezésére, a Kertváros látványosságainak, kilátóinak, természeti érdekességeinek megismerésére a terület kutatójával, de akár a budai várba, az Andrássy út környékére, a Wekerletelepre vagy a Színészmúzeumba is.

*** Születésnapra, ünnepre bármely értékben AJÁNDÉKOZHAT SÉTAJEGYET, személyre szóló felirattal!

*** Szakmai támogató: Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény; társszervező: Greenkubátor Egyesület.

*** Sétáinkon fotók igen, ám hosszabb videó nem készülhet, és a szöveg sem rögzíthető. PROGRAMVÁLTOZÁS lehetséges!

*** Szervező: Benedek Ágnes helytörténész.

***********************************************

TÉVÉMŰSOROK, CIKKEK A SÉTÁKRÓL

***********************************************

***Az egy.hu kulturális honlapon arról is beszéltem, miért tartok sétákat:

https://egy.hu/zonantul/aki-velem-setal-idoutazik-maga-is-benedek-agnessel-a-kertvarosi-idoutazoval-beszelgettunk-112883

***Több tévés forgatócsoport járt Mátyásföldön, a legutóbbi műsorhoz is én állítottam össze az anyagot. A Magyar krónika 26 perces, 2023.02.07-i epizódja megnézhető a neten itt: https://nava.hu/id/4045335/

*************************************

Kertvárosi Időutazó facebook-oldalán

*************************************

helytörténeti érdekességeket, fotókat teszünk közzé. Itt: Kertvárosi Időutazó

A séták, túrák részletes leírását kérésre küldjük, ill. olvashatók az újdonságok az összes séta közös facebook eseményében. Érdemes jelölni, hogy „ÉRDEKEL”, ide folyamatosan töltjük fel az új infókat: https://www.facebook.com/events/520578327386911/

 

Ha időben szeretne értesülni a városnézésekről, KÉRJEN HÍRLEVELET válaszlevélben. Havonta átlagban egy értesítőt küldünk.

Elnézést, ha duplán kapja meg levelünket!

Ha a jövőben nem szeretne a Kertvárosi Időutazó oldaltól levelet, programajánlót kapni, jelezze egy válaszlevélben.

 

Üdvözlettel:

Benedek Ágnes

helytörténész – sétavezető

20/9310-800