Ady és Krúdy Budapesten – zenés helytörténeti irodalmi est
Zenés, verses, történelmi időutazáson vehetünk részt Ady és Krúdy Budapesten címmel május 6-án (szerdán) du. 5 órai kezdéssel a Budapesti Históriák c. előadóest sorozat keretén
Budapesti Honismereti Társaság
Budapesti Helytörténeti Portál
Zenés, verses, történelmi időutazáson vehetünk részt Ady és Krúdy Budapesten címmel május 6-án (szerdán) du. 5 órai kezdéssel a Budapesti Históriák c. előadóest sorozat keretén
Kedves Barátaink, Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy elértük az LIII. Országos Honismereti Akadémia szállodai kapacitásának a maximumát. A jelentkezési lapot ezért lezártuk és nem tudunk
Indul a Budapesti Történeti Múzeum Szabadegyeteme! Áprilistól megnyitja kapuit a Budapesti Történeti Múzeum Szabadegyeteme, a MindenKor. A program keretében ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt az érdeklődők,
Csodálkozzunk rá együtt a főváros szépségeire! 25 éve várjuk az élményekre vágyókat hétvégi városnézéseinkre és hétköznapokon sétás-tárlatvezetéses kiállításjáró programjainkra, mintegy 40 féle eseményre, évszakonként több
A Budapesti Históriák című előadóest-sorozatban április 1-jén (szerdán) délután 5 órától a a mohácsi csata kapcsán Budáról emlékezünk meg Róbert Péter történész közreműködésével, majd az
A XVI. kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjteményben (1158 Bp., Pestújhelyi út 81.) március 18-án 18 órai kezdéssel Földváry Gergely történész A legbátrabb forradalmár,
A Budapesti Históriák című előadóest-sorozatban március 4-én (szerdán) délután 5 órától a budafoki pezsgőgyárakról emlékezünk meg Gyönki Viktória gyűjteményvezető közreműködésével, majd … A Budafoki Kutyavillák
Budafok Centenáriumi évfordulója – Budafokot 100 éve nyilvánították várossá. Egy évszázad története, lakói és értékei formálták azt a városrészt, amelyet ma otthonunknak nevezünk. A centenáriumi
A XV. ker. Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjteményben (1158 Budapest, Pestújhelyi út 81) filmvetítéssel egybekötött előadás tartanak február 18-án, 18 órai kezdéssel a Csertő
A Budapesti Históriák című előadóest-sorozatban február 4-én (szerdán) délután 5 órától a Gubacsi híd történetéről emlékezünk meg Skaper Brigitta történész közreműködéséve, majd … A pesterzsébeti
Kedves Barátunk! Egykor karácsonyi üdvözlőlapot küldeni természetes volt. Így most Társaságunk nevében boldog, békés Karácsonyt, gondoktól mentes Új évet tudunk kívánni Neked Salvador Dali karácsonyi
2026. 01. 22. (csütörtök) 16.00 Ingyenes kurátori tárlatvezetés a Magyar Kultúra Napja alkalmából Milyen középkori leleteket találtak a régészek az elmúlt 10 évben a főváros
A Budapesti Históriák című előadóest-sorozatban december 3-án (szerdán) délután 5 órától a dualizmus időszakáról emlékezünk meg Dr. Klement Judit egyetemi docens közreműködésével (Dualizmuskori Budapest alulnézetből)
A Budapesti Városvédő Egyesület és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény rendezésében bemutatásra kerül a Hegyvidék templomairól készült kötet (Budapesti Városvédő Egyesület templomtörténeti sorozat 3. rész), vetített
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Hagyományok Háza INGYENES adventi programsorozata lesz 2025. december 6-án és 7-én 10 óra valamint 15 óra között
A Magyar-Japán Baráti Társaság 2025 december 9-én 17 órai kezdéssel Xántus János természettudós életéről tart előadást. Előadónk: Dr. Gyarmati János, régész, néprajzkutató, Xántus-kutató, a néprajztudomány
Budapest Főváros Levéltára, az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv Szerkesztősége és a MTA Történettudományi Bizottságának Várostörténeti Albizottsága 2025. november 18–19-án Város – környék – agglomeráció. A városok és
A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 2025. november 18-án (kedden) 10:00 és 15:00 óra között „Édes szép zöld fáim” – Jókai Mór és
november 08. szombaton 9.00 órai kezdettel a Szenior Akadémia keretében (helyszín: a Rózsa Művelődési Ház, XVIII. ker. Városház u. 1-3.) Dr. Heilauf Zsuzsanna:„A majorsági tanítótól
A Lánchíd Kör alábbi helytörténeti programjaira várja a budavári és fővárosi érdeklődőket. A budavári rendezvényeik nyilvánosak, ingyenesek, regisztrációt nem igényelnek. november 7. (péntek) 12.45