BUDAPESTI HISTÓRIÁK 2021. II. félév
A pandémia jelenlegi negyedik hulláma feltehetően nemsokára meghatározó szerepet tölthet be, befolyásolva életvitelünket. Egy kis állandóságot, egy sokak által megszokott eseményt szeretnénk megőrizni a Budapesti
Budapesti Honismereti Társaság
Budapesti Helytörténeti Portál
A pandémia jelenlegi negyedik hulláma feltehetően nemsokára meghatározó szerepet tölthet be, befolyásolva életvitelünket. Egy kis állandóságot, egy sokak által megszokott eseményt szeretnénk megőrizni a Budapesti
Kárpát-medencei középiskolai honismereti-művelődéstörténeti vetélkedőre invitál a Honismereti Szövetség. Folytatva az immár negyedszázados hagyományt – Kárpát-medencére kiterjedő honismereti – művelődéstörténeti vetélkedőt hirdet és szervez hetediktől tizenkettedik
A Városunk című helytörténeti magazin Budapest történeti múltjának jelentős személyiségeit, történéseit, szervezeteit, kulturális örökségét és a a fővárosi helytörténeti/honismereti tevékenységeket, azok eredményeit mutatja be, Budapest,
Budapesti helytörténet! A Városunk című helytörténeti magazin Budapest történeti múltjának jelentős személyiségeit, történéseit, szervezeteit, kulturális örökségét és a a fővárosi helytörténeti/honismereti tevékenységeket és azok eredményeit
Budapest történeti múltját feltáró, ápoló és népszerűsítő Budapesti Honismereti Társaság ezúton kéri, és előre is köszöni az Ön és családtagjai személyes támogatását – egyesületünk számára
Budapest történeti múltját feltáró, ápoló és népszerűsítő Budapesti Honismereti Társaság ezúton kéri, és előre is köszöni az Ön és családtagjai személyes támogatását – egyesületünk számára
Minden kedves látogatónknak az év végéhez közeledve kívánunk kellemes, meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, boldog, örömökben gazdag új évet, a járvány átvészelését, jó egészséget és mielőbbi
A Budapesti Honismereti Társaság és Budapest Főváros Levéltára közös rendezvényeként a Budapesti Históriák októberi és novemberi előadásait még sikerült megtartani a decemberi már elhalasztásra került
A pandémia jelenlegi második hulláma mindennapjainkban meghatározó szerepet tölt be, befolyásolva életvitelünket. Egy kis állandóságot, egy sokak által megszokott eseményt szeretnénk megőrizni a Budapesti Históriákkal.

Támogassa adója egy százalékának felajánlásával a Budapesti Honismereti Társaságnak fővárosunk történeti múltját feltáró, ápoló és népszerűsítő tevékenységét. Adószámunk: 19673903-1-41 Támogatását előre is köszönjük! Tisztelettel kérjük
Rendkívüli szabályozás a közgyűlések, kuratóriumi ülések elektronikus megtartására Új szabályozás jelent meg április 10-én a Magyar Közlönyben, mely megoldja az alapítványok, egyesületek időszerű problémáját,
Támogassa adója egy százalékának felajánlásával a Budapesti Honismereti Társaságnak fővárosunk történeti múltját feltáró, ápoló és népszerűsítő tevékenységét. Adószámunk: 19673903-1-41 Támogatását előre is köszönjük! Tisztelettel kérjük
A koronavírus járvány miatt felértékelődtek az online elérhető múzeumi anyagok. Az otthoni egyedüllét elleni egyik lehetőség ezeknek az oldalaknak a megtekintése. Elérhetőségükről erről az alábbiakban
ELMARADNAK A BUDAPESTI HONISMERETI TÁRSASÁG ÉS BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA RENDEZVÉNYEI (pld. BUDAPESTI HISTÓRIÁK) A Budapesti Honismereti Társaság Elnöksége 2020. március 13-i ülésén hozott 1/2020. számú határozata
FIGYELEM: A rendezvény a szlovák rendelkezések szerint a koronavírus járvány miatt most elmarad, ősszel lesz – reményeink szerint – megtartva! ——————————————————————————————— A Honismereti Szövetség idén
Budapest Főváros Levéltárában március 4-én du. 5 órától Pest-Buda és Budapest 19. századi távírászata (ea. Sáfár József) és Prém Margít/a terézvárosi skót misszió (ea. Rojkó
A Budapesti Honismereti Társaság ezúton kéri és előre is köszöni ADÓJA 1 SZÁZALÉKÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL az Ön és családtagjai személyes támogatását. ADÓSZÁMUNK: 19673903 – 1- 41
Budapest Főváros Levéltárában február 5-én du. 5 órától Budapest román megszállásáról – 1919 (ea. Perczel Olivér) és a Liszt Ferenctől Passuth Lászlóig (ea. Lőrinc Róbert)