Budapesti Honismereti Társaság

H.A.S. Háromfogásos gyomortörténelem

Őskori, ókori és a népvándorlás kori étkezési szokásokról időszaki kiállítás látogatható az Aquincumi Múzeumban 2022. július 28-tól – 2023. december 31.-ig

Kiállításunk címének feloldásával kezdeném: H(alózni) A(lapvető) S(zükséglet), azaz a táplálkozásról, mint az emberi élet alapfeltételéről lenne szó. Amint azt látni fogjuk, egyes korszakokban, az „alapvetőt” jócskán meghaladták bizonyos étkezési szokások. A „Háromfogásos gyomortörténelem”, vagyis a múzeumunk által felölelt három régészeti kor segítségével szeretnénk ízelítőt adni, az előttünk élő népek táplálkozási lehetőségeiről, szokásairól, olykor túlkapásairól. Látogatóinknak bepillantást nyújtunk az őskőkori ember étkezésétől kezdve, az ókori (római) ember táplálkozásán át, egészen a népvándorláskor végéig (késő avarkor) élő népek konyhájába. Lesz szó ínségről, bőségről, puritán étkezésekről és fergeteges lakomákról. A gasztronómiai történet színes tablóit a teljességre törekvés igénye nélkül valósítottuk meg, de ennek ellenpontozásképpen igyekeztünk sokszínűt alkotni. Reméljük, mindenki talál magának ínyére való falatot a kiállításban.

A kiállítás kurátorai: Kisjuhász Viktória, Mészáros Boglárka, Vukics Adrienn

Forrás: aquincum.hu