Megemlékezés Újpest akadémikusairól
Az Újpesti Városvédő Egyesület és egy technikum összefogásával, valamint több újpesti szervezet támogatásával november 12-én (csütörtök) 15 órai kezdéssel emlékeznek meg Újpest akadémikusairól emléktáblájuknál. A BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum (IV. ker., Görgey Artúr utca 26. sz. – idén 100 éves az iskola) épületének homlokzatán található az akadémikusok emléktáblája, amely azoknak állít emléket, akik munkájukkal, tehetségükkel segítették Újpest fejlődését. A táblát a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulója alkalmából állíttatta az Újpesti Városvédő Egyesület Kadlecovits Géza helytörténész javaslatára.
Az ünnepi beszédet Erdélyi Viktor Ferenc, MATE adjunktus, az iskola volt diákja tartja.
„Amikor felmerült az emléktábla elhelyezésének gondolata, két régi, nagy múltú újpesti intézmény jött szóba: a Könyves Kálmán Gimnázium és az UMSZKI. A Könyvesben már akkor is több helytörténeti vonatkozású emléktábla volt, és az épület homlokzata sem kínált olyan lehetőséget, amit elképzeltünk, vagyis, hogy a tábla az utcáról jól látható legyen. Ezért végül az UMSZKI mellett döntöttünk” – mondta az Újpest Médiának Szöllősy Marianne, az Újpesti Városvédő Egyesület elnöke.
A táblánál minden évben, a magyar tudomány napja alkalmából az újpesti, vagy életútjuk, munkásságuk révén újpesti kötődésű akadémikusokra emlékeznek.