Budapesti Honismereti Társaság

Zsidó étkezési kultúra hazai történetéről

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban április 21. és november 27. között látogatható a Jó lesz a bólesz c. kiállítás. Ez a tárlat a magyarországi zsidó gasztronómiatörténet forrásait állítja a középpontba: szakácskönyveket, kéziratos receptgyűjteményeket, tárgyakat és dokumentumokat, amelyek segítségével bepillanthatunk a hagyományos zsidó étkezési kultúra hazai történetébe.

Európában a 19. század második felében csak az Orosz Birodalomban élt több zsidó, mint Magyarországon, és Varsó után Budapesten volt a legnépesebb városi zsidó közösség, ezen belül is különösen sok középosztályi család ‒ a szakácskönyvek legfontosabb célközönsége. Ők egyfelől szerettek volna igazodni a hozzájuk hasonló szinten élő keresztényekhez, de ugyanakkor megtartani vallásuk parancsait, köztük a kásrutot, az étkezés szigorú szabályait is.

Egy szakácskönyvből vagy receptfüzetből nagyon sok minden megtudható azokról, akiknek készült, szerencsés esetben azokról is, akik írták és ténylegesen használták. Az itt látható anyag legkevésbé látványos, mégis legértékesebb része az a hat magyar kiadású 19. századi munka ‒ köztük a világ legelső héber betűs szakácskönyve ‒, amelyek már ritkaságuknál fogva is megérdemlik a figyelmet. Így együtt még soha nem szerepeltek, ahogy olyan kiállítás sem készült még Magyarországon ‒ de talán máshol sem ‒, amelyik a gasztronómiai kultúrának ezzel az érdekes, mindeddig jórészt feltáratlan részterületével foglalkozott volna.

Fotó: A bólesz receptje 1935-ből